Condorcet életének hajnalán szükségét érezte annak, hogy felvázolja az emberiség történelmében kibontakozó emancipációt, azaz azt a folyamatot, hogy az emberiség hogyan jutott el a saját elidegeníthetetlen jogainak a tudatosítására és az egymással való egyenlőségre. Ennek a folyamatnak az egyik kulcsfontosságú állomása a könyvnyomtatás volt. Condorcet a könyvnyomtatáson túl még két fontos eseményt említ, az egyik Konstantinápoly elfoglalása a török által, a másik pedig az Európát Afrikával és Ázsia keleti részeivel összekötő kereskedelmi út.[1] Az előbbinek az volt a következménye, hogy a görög tudósok Itáliába menekültek, ez pedig felkeltette az ógörög nyelv és az antik világ iránti érdeklődést. Az utóbbi következtében pedig megújult Európa kereskedelme, valamint a nagy földrajzi felfedezéseknek köszönhetően „kitágult”[2] az európaiak számára a világ.

A reformációt és a könyvnyomtatást tulajdonképpen nem is lehet egymástól elválasztani, hiszen ez a két esemény egymást generálta. Condocet Luther érdemének tulajdonította azt, hogy rámutatott a pápa zsarnoki hatalmára, illetéktelenül tulajdonította magának a bűnbocsánat és annak árusításának a jogát. A mise valójában nem a szentek közössége, hanem mágikus művelet. A papi nőtlenség az egyház hatalomvágyából fakad valamint, hogy a gyónás által az emberek titkai ki vannak szolgáltatva az egyháznak. A könyvnyomtatásnak köszönhetően Luther kritikái egész Európában elterjedhettek. Ennek köszönhető, hogy Luther és a követői nem az albigensek, vagy Husz János sorsára jutottak.

Condorcet szerint az ész először a hataloméhes egyház fölött mondott ítéletet ezt követően pedig a királyok hatalmi túlkapásait vizsgálta felül. Mindenesetre a reformációnak köszönhetően kialakult a vallási tolerancia, amely tulajdonképpen a gondolatszabadság előzménye volt. A gondolkodást viszont meg kellett tisztítani a dogmatikus előítéletektől. Condorcet három olyan embert említ, akik ezt elősegítették: Bacon, Galilei és Descartes. Bacon fedezte fel a természet tanulmányozásának a helyes módszerét azaz, hogy hogyan kell használni a megfigyelést, a kísérletezést és a számolást. Galilei alapította az első olyan iskolát, amelyben a kísérletezésen és a számításon kívül minden eszközt filozófiai szigorral elvetettek. Descartes pedig arra tanította az embereket, hogy rázzák le magukról a tekintély igáját, és csak azt fogadják el tekintélynek, amit értelmük annak ismer el.[3] Condorcet szerint tehát ezek a főbb események előzték meg a forradalmak korát.

„Az emberi szellem még mindig nem volt szabad, de már tudta, hogy szabadságra született.”[4]

A rendi monarchiákkal szemben, az abszolutista monarchiák[1] működésén már érződött a filozófusok által alakított közvélemény hatása, és igyekeztek jogokkal ellátni a népet, de ez nem volt elég a „felvilágosult” emberek számára. Ebben a korban jutott el odáig az értelmiség, hogy felismerte azt, hogy az ember érző értelmes lény, aki képes következetesen gondolkodni, és erkölcsi fogalmakra szert tenni. Ennek köszönhetően a nép tudatában kezdett kialakulni az alapvető emberi jogok iránti vágy. Ezeknek az alapelveknek következtében pedig megszűnt az a különbség, hogy az emberiség egy része kormányzásra, a másik része pedig engedelmességre hivatott.

Az emberi nem végtelen tökéletesedését hirdető filozófusokkal[2] szemben Condorcet ebben a korszakban olyan törekvéseket is említ, amelyek nem vallották a töretlen haladás nézetét. Minden bizonnyal Hume szkeptikus filozófiára, valamint a szabadkőműves misztériumokra utal. Bár a kormányok megpróbálták enyhíteni, vagy késleltetni a forradalmakat, az „ész és a szabadság gyors diadala bosszút állt az emberiségért.”[3]

Condorcet szerint Amerika függetlenedése volt a történelem azon pillanata, amikor egy nép olyan alkotmányt és törvényeket alkotott magának, amelyek a legalkalmasabbak a boldogulásának az elősegítésére. Az amerikai forradalomnak a híre pedig átterjedt Európára, pontosabban Franciaországra, ugyanis ez volt az a hely, ahol a filozófusok a legtöbb valódi tudás birtokában voltak, ugyanakkor a nép legkevésbé volt szabad. Ez a forradalom teljesebb és egyben véresebb is volt, hiszen Condorcet szerint egy egész hibás rendszert kellett megreformálniuk. A társadalmi rendszerekre és a gazdaságra is ki kellett, hogy terjedjen[4].

Condorcet érdekes módon nem a filozófia elterjedésének és az emberi jogok kialakulásának tulajdonította az emberiség fejlődésének visszafordíthatatlanságát, hanem a könyvnyomtatásnak és a természettudományok fejlődésének[5]. Ezeknek köszönhetően az oktatáson és a művészeteken túl a mesterségek[6] is fejlődésnek indultak. Itt fogalmazza meg Condorcet talán a leginkább vitatott gondolatát, miszerint:

„A politika és az erkölcs terén tapasztalható minden eszme filozófiai tévedéseken alapul, ezek pedig természettudományi tévedésekkel kapcsolatosak.”

[7] Azt feltételezi, hogy amennyiben a természettudományos gondolkodásmódunk megszabadul a tévedéseitől, akkor ez vissza fog hatni a filozófiára, ezen keresztül pedig az erkölcsünkre és a társadalmi viszonyainkra. Ez a gondolat a platóni etikai intellektualizmussal[8] összeegyeztethető, viszont Pál apostol szavaival nem. Pál ugyanis azt állítja, hogy bár az ember tudja, hogy mi lenne a jó és akarja is azt, mégis képtelen megcselekedni, mert alapvetően az ember természete bűnös.[9] Ez az állapot egzisztenciális, nem pedig intellektuális hiba, ezért az erkölcsi változás nem az intellektuális fejlődétől, szintézistől várható, hanem a döntés általi hitbe-ugrástól.[10]

Condorcet a következő három pontban fogalmazza meg a jövővel kapcsolatos reménységeit. A nemzetek közötti egyenlőtlenség megszüntetése, az egyenlőség haladása egy népen belül és az ember valóságos tökéletesedése. Szerinte ugyani ezeknek a természet nem szabott semmiféle határt.

Végezetül pedig Karl Löwith megállapítására hívnám fel a figyelmet, miszerint Condorcetet követő néhány évtizeden beül olyan neves gondolkodók hirdetik a nyugat hanyatlását, mint Burckhardt, Nietzsche, vagy Dosztojevszkij, sőt mi több én Kierkegaardot és Spenglert is ide sorolnám. Mindannyian érzékelik a nyugati racionális ember elidegenedését önmagától és a világtól. Ezzel kapcsolatosan más-más javaslattal élnek ugyan, viszont azt mindannyian látják, hogy a történelem-filozófia lehet hogy a filozófus számára vigasz, viszont az emberiségnek másra van szüksége.

[1] II. Frigyes porosz király maga is kritikára bocsájtotta az írásait.

[2] Turgot, Price, Priestley

[3] 208. o.

[4] A franciák egyszerre támadják a királyok despotizmusát, a nemesek gőgjét, a papok vagyonát, valamint a hűbériséget. 211. o.

[5] Matematika, csillagászat, fizika, kémia, anatómia

[6] Ipar, építészet, gyógyszerészet, orvostudomány

[7] 228. o.

[8] Minden ember a jóra törekszik, viszont nem tudja, hogy mi a jó. Ezért kell a filozófiához fordulnia, hogy megismerje a jót. Condorcet ennél tovább megy és azt állítja, hogy mindenek előtt meg kell tanulnunk a helyes természettudományos gondolkodást, hogy jól tudjunk filozofálni.

[9] Róm.7:14-25

[10] Kierkegaard ezt a problémát nagyon szépen kifejti a Szorongás fogalmában, illetve a halálos betegségben.

[1] Marie Jean Antoine Nicolas de Condorcet: Az emberi szellem fejlődésének története, 166. o.

[2] A kereskedelem megélénkülése, amely új lendületet adott az iparnak, a hajózásnak, a művészeteknek és a tudománynak. 168. o.

[3] 185-187.o.

[4] 187. o.