Egy este Karinthy meglátogatta Kosztolányit budapesti lakásán. A két jóbarátot nagy örömmel töltötte el a négyesy féle stílusgyakorlatok emlékeinek a felelevenítése. A békés visszaemlékezés kellős közepén Kosztolányi hirtelen felugrott és olyan ihletett állapotba került, hogy Karinthy alig akart hinni a szemének. Emelkedett állapotában Karinthyre szegezte a tekintetét és ellentmondást nem tűrve szólította fel őt arra, hogy jegyezze le azokat a sorokat, amelyek diktálni fog. Karinthy ironikus mosollyal helyeselt, de igazából nem vette komolyan Kosztolányi felindulását.

Kosztolányi elszántan odafordult Karinthyhoz, majd így szólt: "A látszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig látszani". Karinthy erre ismét elmosolyodott, és bohókás kedvében a látszani helyett a játszani szót biggyesztette oda. Tovább folytatta Kosztolányi: "akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani." erre Karinthy magában megállapította, hogy Kosztolányi ezzel azt akarja kifejezni, hogy a sötét politikai életben, az őszinte gyerekszívű alkotásaikkal, együtt mutassanak utat a nemzet számára. Koszolányi viszont nem hagyott időt Karinthynek a merengésre, és a rezignált állapotából a következő mondatokkal zökkentette ki őt. "Nagykomolyan az asztalfőre ülni, borból-vízből mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni?" Karinthynek kezdett feltűnni, hogy az ő átirata jobban illik a vers szövegkörnyezetébe, de igazából nem érdekelte, hogy mi fog ebből kisülni.
Kosztolányi belehevült és szinte mámoros állapotban kiabálta: "Akarsz-e látszani mindent, mi élet, havas telet és hosszú-hosszú őszt." Természetes, hogy ilyen állapotban nem tud odafigyelni a magyar nyelvhelyesség szabályaira, úgymond a költői szabadságával él, s így új fogalmi összefüggéseket alkot, állapította meg Karinthy, majd higgadt derűvel ismét, a látszani mindent, a játszani mindenre javította át.

Kosztolányi színészeket megszégyenítő teátrális mozdulatokkal a konyhájába szaladt és egy csésze teával tért vissza a vendégszobába: "lehet-e némán téát inni véled, rubin téát és sárga páragőzt? Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni, hallgatni hosszan, néha-néha félni, hogy a körúton járkál a november, ez utcaseprő, szegény, beteg ember, ki fütyürész az ablakunk alatt?" Karinthy lejegyezte ezeket a sorokat és egészen jónak tartotta őket. Kosztolányi pedig a nyelvújító magabiztosságával igy folytatta: "akarsz látszani kígyót, madarat, hosszú utazást, vonatot, hajót, karácsonyt, álmot, mindenféle jót?". Karinthy kicsit megakadt az írásban, s a koponyája körül a következő gondolatok keringtek. Lehet, hogy a látszani szónak Kosztolányi különleges filozófiai értelmet tulajdonít, a Bécsben eltöltött Hégel tanulmányai hatásának következtében. S arra a következtetésre jutott, mint laikus, hogy a látszani szó mögött Kosztolányi valami a lét, a látás és a mindenütt jelenlevés halmazának a metszéspontját értheti, de ha ez így van, akkor rajta kívül kinek lesz ez világos? Így hát Karinthy ismét játszanit írt a látszani helyett.

Mikor feleszmélt, arra lett figyelmes, hogy Kosztolányi sürgeti őt, ezekkel a sorokkal: "akarsz-e látszani boldog szeretőt, színlelni sírást, cifra temetőt? Akarsz-e élni, élni mindörökkön. játékban élni, mely valóra vált?" Mivel Karinthy csak a platóni terminológia alapján, úgymond csupán bele érezni tudott Kosztolányi látszani szó értelmezésébe, ezért ismét értelmetlennek látta a látszani szó használatát és most már ösztönösen játszanira igazította. Különben is a látszani kosztolányi interpretációja és a mindörökkön metafizikai szavak interferációja pár soron belül paradoxonhoz vezetnének. Az utolsó pár sor következett. Kosztolányi homlokán verejtékcseppek tűntek fel, s így szólt: "virágok közt feküdni lenn a földön s akarsz, akarsz-e látszani halált?" Kosztolányi, mikor befejezte a szóáradatot, fáradtan dőlt le a kanapéjára és elaludt. Karinthy az utolsó látszanit is játszanira írta át, ezután pedig csendben kiosont a szobából és elszaladt a verssel a kiadóhoz.  Így Kosztolányi extatikus verse a metafizikai magaslatokból, egy gyermek számára is érthető alakban szált alá. Mert ebben a világban mi mást is tehetne az ember, minthogy rácsodálkozva szemlélje azt, filozófusként gyermekszívvel.