Manapság sokat hallunk a haladást képviselő liberálisok és a maradi konzervatívok ideológiai harcáról, viszont arról kevés szó esik, hogy mit jelent “konzervatívnak lenni”. Mivel szinte lehetetlen felfejteni azokat az előítéleteket, amelyek a liberális és a konzervatív eszmékre tapadtak, ezért következőkben csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a konzervatív beállítottság nem csak a liberalizmussal szemben határozható meg, hanem önmagában is tartható, érvekkel alátámasztható pozíció.
Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a konzervativizmusról elsősorban, mint hajlamról, és csak másodsorban (következő blogbejegyzés), mint politikai programtól fogok értekezni. A kereszténység és a konzervativizmus kapcsolata nem lesz az írásom tárgya. Nagyban fogok támaszkodni viszont Oakeshott, Konzervatívnak lenni című esszéjére, ugyanis nemtitkolt célom, hogy bemutassak egy olyan, a konzervativizmussal kapcsolatos álláspontot, amely eddig talán nem ütötte meg az ingerküszöbünket.
Azért is tartom fontosnak a konzervatív hajlam működésének a megértését, mivel Oakeshott szerint az csupán másodlagos, hogy ezt a hajlamot milyen ideológiával, szent irattal próbáljuk alátámasztani. Külön figyelmet érdemelne annak a vizsgálata, hogy ezek a „szent” iratok miként befolyásolták a konzervatív hajlamot, de ezzel itt nem foglalkozunk. Oakeshott többek között következőképpen határozza meg az említett beállítottságot.
“A jól ismert emberi viszonyok és hűségen nyugvó kötődések előnyben részesítését a jövedelmezőbb kapcsolatok csábításával szemben, azt, hogy kevesebbre értékeljük a szerzést és a gyarapodást a megtartásnál, a meglévő ápolásánál és élvezeténél; azt, hogy a veszteség fölötti bánat erősebb az újdonság vagy az ígéret keltette izgalomnál.”
Mivel a hirtelen történő nagy változás, a már meglévő javak veszteségével fenyeget ezért belátható az is, hogy a konzervatív beállítottság inkább az idősebbekre és azokra jellemző, akik felhalmozott értékekkel, (kapcsolati, anyagi, szellemi) rendelkeznek. A fiatalságnak ugyebár nincs annyi vesztenivalója, ezért bátrabban hoznak meg radikális döntéseket, a haladásra és újításra törekvő eszmék könnyebben magával ragadják őket. Ez a gondolat szinte magától értetődő, viszont annak a belátása, hogy a technikai forradalomnak és a különböző közösségi oldalaknak köszönhetően a fiatalságnak soha nem volt akkora befolyása a társadalomra, mint manapság további megfontolást igényelne. Ha már Oakeshott munkássága alatt helytálló volt az a megállapítása miszerint a konzervatív hajlam egyre gyengébb (a modern emberben), akkor ez mennyivel inkább érvényes a korunkra. Ezzel kapcsolatosan következőképp fogalmaz:
„Az egyik tevékenység lázasan igyekszik „up to date”-ebbnek tűnni a másiknál, s nemcsak gépkocsikat és televíziókat dobunk ki egyik napról a másikra, hanem erkölcsi és vallá- sos meggyőződéseket is. Szemünket a mindenkori legújabb modellre vetjük. Látni annyi, mint elképzelni, hogy mi lehetne annak a helyében, ami van, tapintani annyi, mint átalakítani.”
A divat mindig az újszerűt preferálja, és az lesz a menő, aki halad a korral. Manapság inkább vagyunk divatosak, minthogy rendelkeznénk stílussal. Kétségkívül az esztétikai értelemben vett haladás kevésbé káros, mint az erkölcsi „haladás”. Amíg az előbbi a külsőnk változatosságát generálja, az utóbbi komoly etikai, társadalmi problémákat vet fel. Az inkább progresszív érzületűek pozitív előítélettel közelítenek az eljövendő ismeretlenhez, ezért a „szemüvegükön” keresztül a konzervatív hajlammal valami jobb felé való haladás meggátlója. Ugyanakkor vannak olyan konzervatív érzületeket, amelyek helyénvalók, és amelyek életünk részei, csak éppen nem reflektálunk rájuk. A konzervatív hajlam hangsúlyosabb működése a hobbi tevékenységek és az eszközhasználatokban is megfigyelhetők. Egy saját jegyzetekkel ellátott régi kiadású könyv sokkal közelebb áll hozzánk, mint a legújabb e-könyv. A horgászásból akkor is örömmel térünk haza, ha éppen nem fogtunk semmit. A konzervatív hajlam hangsúlyosabb működése a hobbi tevékenységek és az eszközhasználatokhoz hasonlóan a társas kapcsolatokban is megfigyelhetők.
A barátságot éltető hajlam például ilyen. Ez azt jelenti, hogy amíg az úr-szolga, eladó-vevő, felettes-beosztott viszonya érdek kapcsolat és benne a progresszív hajlam érvényesül, tehát ezeket a kapcsolatokat az egyén valamilyen cél, eredmény érdekében tartja fenn, nagy hangsúlyt fektetve ezek hasznosságára, addig a konzervatív hajlam inkább a barátságra, sőt mi több a házasságra jellemző. A barátságban ugyanis egymás társaságának az élvezetén alapul. Egy konzervatív hajlamú következőképpen vélekedne: inkább nevezem legjobb barátomnak azt, az anyagilag, társadalmilag hátrányosabb helyzetű személyt, aki a nehéz időkben segítséget nyújtott számomra, és ismer engem, mint azt az újonnan megismertet, akinek az anyagi és társadalmi helyzetéből fakadóan előnyöm származhatna. Inkább ragaszkodom ahhoz a nőhöz, aki egy életen át elkötelezte magát mellettem és ismeri, sőt képes kezelni a hiányosságaimat, mint ahhoz, aki lehet, hogy esztétikailag előnyösebb külsejű, így nagyobb társadalmi figyelmet (elismertséget) generálna számomra, viszont nem veszi arra a fáradságot, hogy megismerjen engem és így képtelen elköteleződni mellettem. Inkább vagyok egy felelős családapa, mint Don Juan.
A konzervatív hajlam tehát az életünk szerves része, és ennek erősítése manapság talán indokoltabb, mint Oakeshott életében volt. A következő blogbejegyzésben pedig azt fogjuk vizsgálni, hogy a konzervatív hajlam hogyan nyilvánul meg a politikai berendezkedésben.
