Nélküle

 A kereszténység csupán egy vallás a sok közül, különösen manapság mikor megannyi alternatíva kínálkozik arra, hogy megvalósítsuk önmagunkat. Az, hogy számos vallás létezik egyben azt is jelenti, hogy igazából egyetlen sincs az összes kitaláció, mondhatnám fantazma. Egyszerűen az emberi ész szórakozottságából adódik, hogy mítoszokhoz és babonákhoz folyamodik egyébként ez alól az ókori görögök sem voltak kivételek. Tudjuk, hogy a racionális filozófia kibontakozása ellenére is mítoszokban hittek és bálványokat imádtak, mindenféle áldozatokat mutattak be az isteneknek. Platón ugyan elég közel járt az igazsághoz, de az univerzális jó megpillantásakor nem ismerte fel saját magát. Elkéne jutnunk végre arra a szintre, hogy az ész maga az isten. Bolond lennék vallási törvényeknek alávetni magam és ezzel gyötörni a lelkiismeretemet. Egyáltalán mi az a lelkiismeret? Vallási rituálékkal megfertőzött ész és nem több. A lényeg az, hogy a mítoszokat már túlhaladtuk, az ész pedig győzött a hiedelmek, babonák felett. A tudomány fokozatosan tárja fel számunkra a még érthetetlen összefüggéseket. Jó úton halad az emberiség, nincs szükség a vallásra, a vallás a nép ópiuma. A vallás csupán arra alkalmas, hogy hamis közösségtudatot biztosítson, olyan kiszolgáltatott emberek számára, akik képtelenek önállóan gondolkodni. Az igazi közösség az észközösség, csak sajnos erre a tudatra egyre kevesebben jutnak el.

 Csodálva

Keresztény családban nőttem fel. Mindig arra tanítottak, hogy volt egy személy a történelemben, akit Jézusnak hívtak és nagyszerű dolgokat cselekedett az emberekkel. Isten fia volt és mindazt, aki hozzá folyamodott meggyógyította, valamint mindenkihez volt bátorító szava és senkit nem vetett el magától. Nem értették őt és ezért keresztre feszítették, az Atya viszont feltámasztotta Őt a harmadik napon, ezzel bizonyítva bűntelenségét és a mi bűnösségünket. Csodálatos ez a történet, mégis ez egyre nyomasztóbban hat rám, hiszen hiába csodálom ezt a nagyszerű történelmi személyt mindinkább azt érzem, hogy végtelen távolság van közöttünk. Ő nagyszerű és csodálatos, én pedig bűnös vagyok, képtelen vagyok megfelelni azoknak a követelményeknek, amelyeket a családom a gyülekezetem és a Szentírás támaszt. Kétségbeestem és mivel őszinte igyekszek lenni magammal, be kell hogy valljam nem sokáig bírom ezt az ellentmondást. Egyszerűen képtelen vagyok bűnösen csodálni Őt, és egyben a jófiút játszani az emberek előtt. Nem bírom tovább ezt a képmutatást.

Követve

Atyám köszönöm, hogy nem hagytad az emberiséget magára, hanem a te Fiad földi életén, halálán és feltámadásán keresztül, minden egyes emberhez személyesen szólsz mégpedig azért, hogy visszanyerjed azt a bizalmat, amelyet igazából maga az ember tört meg. Úr Jézus, ugyan nem neked van életbevágó szükséged ránk és nem azért vetted magadra az emberi létformát egyszer és mindenkorra, hogy megszerettesd magad az emberekkel, hanem azért, hogy az Atya iránti szeretetedet és hűségedet megmutassad közöttünk és ezzel mutass példát számunkra. Mi pedig pontosan azért gyilkoltunk meg és kívántuk a kereszthalálodat, mert szeretted az Atyát. Azért gúnyoltunk és szidalmaztunk, mert képtelenek voltunk elviselni, hogy te nem a mi akaratunkat, hanem az Atya akaratát cselekszed. Hiába gyógyítottál, hiába űztél démont, segítetted a rászorulókat és cselekedtél megannyi jót, egyetlen „hibád” volt csak, hogy nem nekünk akartál megfelelni. Ha nekünk akartál volna megfelelni, valószínűleg a Seolban maradtál volna, de az Atya iránti engedelmességed bizonyítékaként az Atya feltámasztott téged a halálból és nemsokára vissza fogsz jönni, hogy megítéljed a világot. Én ezt szívből hiszem, és nap mint nap megvallom, sőt várom a megjelenésed. Köszönöm Jézus, hogy úgy szerethetem embertársaimat, hogy közben legfőképp neked tartozom felelősséggel, hiszen az Atya téged tett bíróul. Ez a felelősség pedig kellemes és örömteljes, hiszen a világ legjobb embere maga az Isten.