Kedves olvasóm!
A nyár napsütötte órái engem is magukkal ragadtak, ezért voltam képtelen bármit is leírni abból az intenzív élményáradatból, amely engem ért. Viszont mielőtt még belekomorodnánk az őszbe, szeretném veled megosztani néhány érdekes megfigyelésemet.
Figyeltem, ahogy izgatott ifjak csapzottan készülődtek az esti partira. Ahogy a csinos lányok levedlett ruházattal az egész várost kifutónak vélték. Ahogy a parkban elvétve egy-egy család sétált; s közben a feleség valamit megyarázott, (legtöbbször a feleség magyarázott). Ahogy az idős nénik és bácsik kétszer örültek az unokáknak (elősször amikor megjöttek, majd amikor elmentek).
De megfigyeltem a természetet is... Láttam ahogy a hangyák elkezdték otthonosan érezni magukat a szobámban. Éreztem, hogy a méhecske fullánkja nem is olyan nagy, mint amennyire fáj ha belémfúródik. A szokásos esti kocogásaim során pedig néha szó szerint kutyákkal is összefutottam, pontosabban én futottam át rajtuk.
A sok megfigyelés közepette azért akadt olyan is, amely szerintem a te mélyebb érdeklődésedre is számot tarthat, és remélem érdekesnek is fogod találni.
A minap az egyik parkban üldögélve figyelmes lettem arra, ahogyan egy virgoc kissrác - úgy hat és tíz éves körüli ifjú lehetett, folyamatosan nyaggatja a szüleit az élet nagy kérdéseiről. “Hogyan születtem…? Miért születtem…? Látta már valaki Jézuskát…? Miért szomorúak a bácsik és a nénik… Miért halnak meg az emberek stb….??? A miértek özöne hárult a tanácstalan szülőkre, akik igyekeztek megfelelni neki. Amely kérdésekre pedig nem tudták a választ, azt elintézték azzal, hogy vagy hazudtak a gyermeküknek, vagy pedig azzal az egyszerű mondattal, hogy : - kisfiam ne kérdezz hülyeségeket.
Ezen a jelenségen tűnődve jutott az eszembe, hogy milyen bölcsen vannak felépítve az ember életének a szakaszai, hiszen azokat a magyarázatokat, amelyeket szüleinktől kaptunk, egy tökfilkó miatt vagyunk kénytelenek felülvizsgálni, viszont ebben az esetben már sokkal nagyobb a felelősségünk, hiszen az adott esetben nem csupán magunkat csapjuk be, hanem saját gyermekünket is...
