Lehet, hogy furcsának találod azt, hogy ilyen személyes élményt osztok meg veled kedves olvasóm, miközben igazából nem is ismerlek – bevallom sokat töprengtem ezen, de végül arra jutottam, hogy egyrészt számomra hasznos lesz, ha a tételesen átgondolom, hogy mi is történt velem az utóbbi napokban, másrészt pedig reményeim szerint te is profitálsz belőle.
Természetesen nem tegnap kezdődött az egész, hanem már hónapokkal ezelőtt. Tisztán emlékszem arra a tikkasztó nyári napra, amikor a legnagyobb vágyam az volt, hogy beüljek egy belvárosi pubba és megigyak egy jéghideg csapolt sört, elfeledkezve a vizsgaidőszak és a diákmeló kizsigerelő körforgásáról. Egyszerűen ki akartam jönni a mókuskerékből. Eme szándékommal és megannyi gondolattal zsúfoltan sétáltam az utcán. Elmerengtem, és szinte ösztönösen nyitottam be az egyik sarki épületbe, hogy csillapítsam szomjamat. Ahogy felocsúdtam gondolataimból meglepő látvány fogadott. Körülnéztem és azon kaptam magam, hogy nem egy pubba, hanem egy könyvtárba nyitottam be. Gyorsan hátat is akartam fordítani az egésznek, csakhogy egy szépség úgy megragadta a tekintetemet, hogy hónapokig nem tudtam kiverni a fejemből. Azt hiszem az történt velem, amit közhelyesen „szerelem az első látásra” neveznek.
Attól a pillanattól kezdve egyedül az járt a fejembe, hogy mikor vihetném el magammal. Majd jöttek a bensőmből feltörő gyötrő kérdések, hogy egyáltalán elengednék e velem, hiszen eléggé fiatalnak tűnt? Vagy az, hogy mit gondolnának a haverok, ha meglátnának minket sétálni az utcán? Bizony hónapok teltek el ezekkel a kérdésekkel, és megelégeltem az egészet. Döntenem kellett, vagy utána járok, vagy kiverem a fejemből. Az utóbbit egyszerűen képtelen voltam megtenni.
Tegnap reggel aztán rászántam magam a felkeresésére. Eltökéltem, hogy megteszek minden tőlem telhetőt a közös kávézásunk érdekében. Ugyanott találtam, mint fél évvel ezelőtt, érintetlen volt és éppen ez az ártatlanság volt az, ami vonzotta a tekintetem. Csendben közeledtem felé és meg akartam érinteni, de villámként csapott belém, hogy talán először azokkal kellene egyeztetnem, akik felelősek érte. Oda is mentem hozzájuk, különösebb félelem nem volt bennem. Határozottan eléjük álltam, és közöltem velük, hogy el szeretném vinni egy kávézóba, majd szavamat adtam, hogy nem esik bántódása. (Megértem, ha féltik, hiszen igazán esztétikus látvány). Mondták, hogy ne gondoljam túl és maradjak meg a realitások talaján. (Könnyen beszélnek, hiszen nem tudják, azt, hogy milyen lelki őrlődéseken mentem keresztül az utóbbi hónapokban). Végtére is zöld lámpát kaptam, s mint valami versenyautó úgy startoltam rá a lehetőségre. Csakhogy ki kellet szednem a társai szorításából. Eléggé belevegyült a tömegbe, mégis különleges szépsége egyértelműen megkülönböztette őt. Féltékenyen pillantottam rá, azt akartam, hogy csupán velem legyen, ezért határozott mozdulattal megragadtam, és elfutottunk, az egyik közeli kávézóba.
Régóta vártam arra a pillanatra, hogy szemtől szembe kerüljünk egymással. Körülöttünk felerősödött a kávéspoharak és a kiskanalak csörömpölése, hiszen percekig csendben ültünk. Olyan hirtelen történt minden a hosszú, nehéz hónapok után, én pedig nem szerettem volna elszalasztani a pillanatot. Gyengéden kezembe fogtam s a borítója fellibbentése után egy új világ tárult fel előttem.
